szerda, december 10, 2008

Gesztenye hámozása

Ismét eljött hát az évnek az a szezonja is, amikor gesztenyét pucolok. Tavaly (még Brüsszelben) is készítettem egy nagy adag pürét (kint nem is lehetett kapni igazit, csak a francia, lágyabb típusút), olyan nagy sikere volt, hogy már alig vártam, hogy eljöjjön az ideje. Végre megtaláltam a megfelelő minőségű és méretű gesztenyét is, a hámozás ugyanis akkora munka, hogy apró szemű, közepes minőségű, selejtes gesztenyével hozzá sem szabad fogni. Bár ezzel a széppel sem egy leányálom (javaslom, hogy semmiképpen ne frissem manikűrözött kézzel kezdjenek neki a hozzám hasonlóan elvetemültek), de néhány trükk segítségével egészen túlélhető. Különösen ajánlom olyan alkalmakra, amikor vagy a.) valamit nagyon el akarunk felejteni, b.) fontos döntést kell hozni, amit gondolatban jól meg kell filozofálni. Nem ajánlom ellenben olyan alkalmakra, amikor a.) valaki téblábol körülöttünk, b.) időre kell elkészülnünk, és közben folyamatosan csöng a telefon. A gesztenyepucolás nagyon kikapcsol, kvázi a kocogással vetekszik, bár attól tartok, inkább a mentális, mint a fizikai kondícióra gyakorol pozitív hatást.

Van valami, ami az én gesztenyepucoló életemben óriási minőségi változást hozott: ez pedig a turnírozó kés. Ez a képen látható, görbe végű, éles kés az egyik legjobb beszerzésem, sokkal gyakrabban használom, mint gondoltam. (egyébként formára faragott, azaz turnírozott zöldségek, pl. burgonya, répa formázásához használják). Természetesen nélküle is lehet azért gesztenyét pucolni, de nekem nagyon sokat javított a hatékonyságomon. A módszer tekintetében, mindenkinek (már aki pucol) megvan a saját tippje, fortélya, nekem ez vált be:

* Szép, nagy, egyforma méretű, telt, fényes gesztenyéket válasszunk

* A kerek, domború felüket éles késsel keresztet metszünk, úgy, hogy átvágjuk a héjat, de a húsba ne vájjuk bele túl mélyen

*A sütőt előmelegítjük 120C-ra.

*Egy nagy tepsit kibélelünk alufóliával, erre helyezzük a bemetszett gesztenyéket, domboró felükkel felfelé

*A tepsibe egy nagy pohár vizet öntünk, kb. 1,5dl-t.

*45 percig gőzöljük. Az alacsony hőmérséklet miatt a gesztenye nem sül meg, a gőz azonban szépen felpuhítja a külső és belső héjat.

*Még melegen, éles kés segítségével meghámozzuk, a belső héj is szépen eltávolítható. A pucolás a gesztenye hűlésével egyre lehetetlenebbé válik. Ezért én úgy csinálom, hogy a sütőben hagyom a tepsit, és onnan veszem ki egyesével a szemeket, így nem hűl ki.

Azért szeretem ezt a módszert, mert a gesztenye szép ép marad, nem szárad ki, nem lesz aszott, megtartja a nedvességtartalmát. Továbbá azért preferálom ezt a módszert a főzőssel szemben, mert ha forró vízből kell kiszedni, az olyan forró, hogy fáj hozzáérni, és nehéz vele dolgozni, úgy éget. A sütőben viszont nem annyira forró, pont csak annyira melegedik át a gőztől, hogy normálisan meg lehet fogni.

A gesztenyepüré receptje tavalyról.
Most olyan szépen sikerült meghámozni, hogy szinte sajnáltam pürésíteni, majdnem elcsábultam, hogy esetleg kandírozzak néhány szemet, de mégsem. Párat azért félretettem a török gesztenyés-birsalmás csirkéhez.

A gesztenye a Tátra u./Wallenberg u. sarki Ági zöldségestől van, 1600Ft/kg, ami drága,viszont egyetlen szem sem volt selejtes, 1kg-ból hámozás után 80dkg lett.

Címkék:


 

 

11 hozzászólás:

Blogger andr szerint...

1,5 dl vagy NAGY pohár víz? köszi

1:16 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Egy ismerősöm úgy csinálja, hogy mindkét oldalon bemetszi (nem keresztet, csak egy -egy vonást), így pucolásnál egy nyomásra szinte magától ledobja a héját.

7:10 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nem, ellenkezem. A gesztenyek kozott sajnos a szepnagyok altalaban izetlenek is egyben. Ez is, mint minden mas gyumolcs, fajtafuggo, es sokkal gyakrabban igaz, hogy a kozepes meretuek az edesek, izesek.
Na nyilvan sokkal tobb is a munka veluk.

12:46 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Gyönyörű ez a gesztenye... de bármennyire sajnálom, jó magyar gesztenyét találni nem lehet. Pedig zalai vagyok, tehát ha ott nincs... amit ilyen szép nagyot vettem az bizony KÍNAI volt. De isteni finom!

2:15 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

vákuumcsomagolt pucoltból is érdemes nekiállni?
az előző posztnál emlegetett gyengeidegzetű anyuka jeligére :-)
Helga

9:23 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

andr, kb. 1,5-2dl víz, úgy érzésre, attól is függ, mekkora a tepsi. kb. félujjnyira álljon benne

zsuzska, lehet, hogy szerencsém volt, szerintem ez nagyon jóízű volt.

a felirat szerint ez olasz gesztenye (maroni)

Helga, szinte biztos vagyok benne, hogy még vákuumosból is egész más lesz, mint a kész massza.

10:18 du.  
Blogger Before szerint...

Imádom a gesztenyét, hetente egyszer muszáj sütnöm egy jó nagy adagot. Már egy üveg bacardit elhasználtam az idén...
Sajnos a tapasztalataim elég szélsőségesek, a 3000 forintos (culináris) óriási gesztenyétől, ami finom volt, az ali g mogyoróméretű cba-son keresztül (1500 ft, viszont a legízletesebb!) az 1800 forintos piaci nagyszeműig, ami eddig a legízetlenebbnek sikerült. Pürésíteni sose volt szívem, mert imádom sülve, de ki fogom próbálni, hátha sikerül előállítani azt a mesefinom pürét, amit úgy jó 12 éve lehetett kapni a retek utcában, illetve a keleti károly utcai cukrászdában.

Nekem egyébként a bevágás igen neuralgikus pont, egyszerűen nincs az az éles kés, amivel jól és biztonságosan meg tudnám csinálni. Viszont van egy jó régi fiskars kenyérvágókésem, ami nem recés, hanem hullámos pengéjű, azzal nagyon jól vágható. Sajna néha kicsit beszalad, de a nagyja jól szokott sikerülni.

7:52 du.  
Blogger Csibész szerint...

Hát én kipróbáltam!!!! Tapasztalataimat és a végterméket itt találhatjátok: wwww.csibeszacsalitosban.blogspot.com

Feltétlen ki kell próbálni! Katartikus élmény!

8:43 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én tavaly lettem olyan elvetemült, hogy gesztenyelekvárt csináltam. Isssszonyú macera, egyetértek chilivel. Ráadásul a nem tudom hány kiló gesztenyémból lett két üveg lekvár, ellentétben nagyon finom lett.
Gondolkoztam, hogy idén leváltom fagyasztott egész szeműre, de legyek megint elvetemült??? :-)

Lizi

3:06 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Most olvasom csak az árát. Szerintem megéri drágábban venni, mert ezzel ellentétben az enyémnek kb. a felét kidobtam. :-(

Lizi

3:08 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

óóó, nekem sikerült télen portugáliában sült gesztenyét ennem, utcán sütik, kis standokon, hatalmas szemű, édes gesztenyék, és finom szemű sóval szórják! annál finomabb nincs!

és ma is tanultam valamit, pl hogy nekem turnírozó késem van :) pár hónapja a lidl-ben akciós fiskars kés-szettek voltak, a zöldséges szettben volt ilyen. imádom, a birsalmát gyerekjáték volt nyersen kicsumázni ezzel a késsel.

9:40 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal