vasárnap, január 04, 2009

Újévi burgonyás blini

Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Azzal a kijelentéssel szeretném kezdeni a 2009-es évet, hogy a blini igazán klassz étel, szilveszterre bevállalni azonban merészség (=tanulság jövő évre). Miközben 31-én délután pontosan két órát töltöttem a serpenyő mellett, 70 mini palacsinta kisütésével, két dologra gondoltam: egyrészt micsoda szerencse, hogy az én fejemből pattant ki ez a remek ötlet, így maximum saját magamat küldhetem melegebb éghajlatokra, másrészt arra, hogy mennyivel jobb otthon, a saját konyhámban állni a serpenyő mellett, mintha ugyanezt szilveszteri buliban, teljes díszben tenném. Az eredmény természetesen kárpótolt a munkáért, de azért…

A blini orosz specialitás, amelynek többféle változata és mérete létezik, az egyik hagyományos hajdinaliszttel és élesztővel készül (erre jó recept található pl. a sárga Stahl könyvben). Két ok miatt kellett alternatív megoldásokat megfontolnom: a hajdinaliszt enyhén kesernyés, markáns ízét nem mindenki díjazza, ismerve a társaságot, ahová vittem, inkább nem kockáztattam. Ráadásul az élesztő logisztikai kihívások elé állított volna (mikor készítsem a tésztát, miko/hol süssem, mikor pihen és hasonló kérdések). Így inkább egy burgonyás változatra esett a választásom.

Az orosz boltban (Arbat a Fény u. piac aljában) vettem a tetejére valókat, füstölt lazacot, füstölt tokhalat és lazackaviárt. A lazac és a kaviár felejthető minőségűek, csalódás volt mindkettő. A tokhal viszont kiváló, azért érdemes külön kitérőt tenni (30 blinihez kb.egy 20dkg-os darab elég, hajszálvékonyra szeletelve, ez 1000Ft). Pezsgő (vagy vodka) illik hozzá.
Burgonyás blini

Hozzávalók (kb. 30db, 5cm átmérőjű palacsintához)

35dkg szétfővő burgonya (pl. Ella)
1 tojás, szétválasztva
Kb.2dl tej, langyosan
1 púpos ek tejföl
Kb. 10dkg liszt
1/2tk sütőpor
1kk cukor

2ek finomra vágott snidling
Kisütéshez kb. kb.6dkg vaj
Tetejére:
tejföl
egész finomra aprított salotta
füstölt halak, kaviár

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, majd a szűrőben a lábasra helyezzük, annak fedelét rátesszük (így a lábasból áramló maradék gőz kissé„leszárítja”). A megfőtt krumplit krumplinyomón áttörjük. Hozzáadjuk a langyos tejet, a tojás sárgáját, a tejfölt, a finomra aprított snidlinget, összedolgozzuk. A lisztet, sütőport, sót, cukrot összekeverjük, és a masszához adjuk. A tojás fehérjét habbá verjük, és óvatosan a tésztába forgatjuk. Galuskatésztánál valamivel tömörebb sűrűségű tésztát kell kapjunk. Serpenyőben felolvasztjuk a vajat, amikor habzik, lapos evőkanálnyi adagokat helyezünk bele a tésztából (fémkarika segítségével formázva, vagy csak anélkül, nagyjából szabályos, egyforma méretű körökre lapítva), és közepes erősségű lángon, mindkét oldalát pirosra sütjük. A sütés elég lassú és hosszadalmas, akkor lehet megfordítani, amikor a palacsinták széle már pirulni kezd. 30db kisütése majdnem 1 óra. Egy-egy adag kisütését követően a serpenyőt kitöröljük konyhai papírtörlővel, és friss vajat olvasztunk (különben égne). Fogyasztásig lehetőség szerint sütőben melegen tartjuk. Frissen kínáljuk, tetejére hideg tejfölt, egész finomra aprított hagymát és füstölt halat (esetleg kaviárt) teszünk.

A New York Magazine receptjét alakítottam saját ízlésemre.


Címkék: , ,


 

 

12 hozzászólás:

Blogger Rossamela szerint...

Előre megfontolt szándékkal és tapasztalatok birtokában én is bevállaltam szilveszterre, igaz, itthon, frissen. Ugyan a hajdinás-élesztős változatot (szerintem nem kesernyés, inkább kellemes - vagy csak nagyon hozzászoktunk), jóval kisebb mennyiségben, de az is eltartott vagy egy órát, nagyon-nagyon lassan sül. Vagy megég, anélkül, hogy átsülne.

Hogyan melegítetted, sütőben?

Neked is boldog új évet!

11:08 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Búék, Rossamela!én is nagyon szeretem a hajdinaliszt ízét, de tapasztalatom szerint nem mindenki. Itthon utolsó percig melegen tartottam, aztán helyszínen sütőben melegítettük újra.

11:19 du.  
Blogger Mamma szerint...

Nektek is boldog új esztendőt!

A hajdinaliszt kesernyés ízével (a helyettesítésére) új ötletet adtál, már kattognak is a kerekek:)
Amúgy nekem sem tűnt kesernyésnek, valószínű azonban, hogy a másság miatt fel sem tűnik?

1:23 de.  
Blogger Grenadine szerint...

Úgy látszik, tõbbünknek egy rugòra járt az agya:)
Én Zsuzsa receptjét használtam, ès abból a tésztából pillanatok alatt megsült 30 db blini

7:09 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Zsófi, BÚÉK!
Áruld el lszi, hol veszel krumplit, mert én már ott tartok, hogy ha Ausztriában járunk, onnan hozok egy nagyobb mennyiséget, mert itthon csak olyat tudok venni, aminek (min.) fele megy a kukába.
Köszi, Adri

4:27 du.  
Blogger Vesta szerint...

Palacsintasütőben sütöd a blinit? Vagy van tükörtojás sütőd? Az utóbbit hívják azt hiszem tarkedli sütőnek is, arra lennék kíváncsi, jobb (és esetleg gyosabb) ilyenben sütni?

5:50 du.  
Blogger nagypapi szerint...

A talkedli sütő (nem tévesztendő össze a tükörtojás sütővel) elsősorban nyílt tűzön (gáz, sparhelt) működik jól.

9:34 du.  
Blogger Before szerint...

Én 120 palacsintát sütöttem szilveszter napján, több, mint három óra alatt. Tekintve hogy milyen beteg voltam, abszolút nem volt leányálom, ki is dőltem este 11 után.
Az Arbatos lazackaviárt én egyébként nagyon szeretem, szerintem nagyon finom. Tény, hogy nincs összehasonlítási alapom, de én ezzel elégedett szoktam lenni.

10:44 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Adri,sajnos nekem sincs állandó beszerzési forrásom, amikor valakinél találok jófélét, akkor gyorsan veszek belőle többet. A Bosnyák téri piacon volt egy bácsi, akinél kiváló Ella burgonya volt, a blinihez most a Fény utcai piacon vettem, szintén bácsitól, szuperjó kifliburgonyája is volt (el is mondta, hogy nagyon kevés van neki, de nem is veszik, mert nem ismerik, és drágább)

Vesta,sima vastagabb aljú serpenyőben sütöttem, jó ötlet a tarkedli sütő,abban biztos gyorsabb, de lehet, hogy túl vékony falú (ennek elég sok idő kell, mire átsül)

Before,hát az a 120 sem semmi:)

11:10 du.  
Blogger györecz szerint...

Kedves Zsófi!
Szeretnék jelentkezni a sorsolásra.
Üdv:
Györecz

4:27 du.  
Blogger györecz szerint...

Kedves Zsófi!

Szeretnék jelentkezni a sorsolásra.
Üdv:

Györecz

4:29 du.  
Blogger györecz szerint...

Bocs,
Béna voltam, és véletlenül kétszer is elküldtem a jelentkezésemet.
Györecz

4:30 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal