hétfő, március 07, 2016

Medvehagymás, édes-csípős sárgarépasaláta



Ezen aztán minden van, amit itthon találtam:


Halszósz (már csak pici van abból az évjáratosból, amit a Világevőtől kaptam Vietnamból, vigyázok is rá, mint a szemem fényére, szerencsére olyan intenzív, hogy csak nagyon kevés kell belőle. Ha nincs halszósz, szójaszósszal helyettesítsétek.)

Chiliszósz (yuzu kosho nevű, világbajnok, japán, fermentált chilipaszta yuzuhéjjal, a top kedvenc chilipasztám, ezt szintén a Világevőtől kaptam, a japán gasztrotúrájáról. Ezzel is spórolni szoktam, egyébként Tabasco-t, vagy valamelyik klassz magyar házi terméket szoktam használni, utóbbiak közül kedvencem a ChiliOn (SzimplaPiac) és a Chabo (Giuseppénél, buono.hu)

Sárgarépa (Tudom, lustaság, de annyira imádom, hogy a Lehelen, a kedvenc 32-es standomon, Csabáéknál szokott lenni gyufaszálra gyalult, tasakba csomagolt sárgarépa, így ugyanis például ez a saláta pontosan 5 perc alatt készül el.)

Medvehagyma (Az első fecskék már megjelentek, a dömping majd még csak most jön, muszáj volt már venni).

Koriander (Szintén Csabáéknál veszem Lehelen, most elő-nőnapi ajándékba kaptam, azt mondták, majd lekapálomJ

Tojás (YouTyúk –ot ismeritek? Friss, házi tojás közvetlenül a gazdáktól, én a Lumen-ben vettem).

Földimogyoró (Tajvanon vettem, ahol hihetetlen minőségű földimogyoró terem, meglepő módon nem is volt olcsó. Viszont ilyen jót még nem is kóstoltam sehol).

A többi hozzávalóról egyéb mondanivalóm nincsJ A tányér, Panka, nem a tiéd? Én legalábbis most találkozom vele először a konyhámban. A salátán a szokásos, standard csípős-édes, szójaszószos (halszószos) öntet, ami bármire locsolható, zseniális, és az egymástól legtávolabb eső hozzávalókat is összeköti. Akár egy nagyobb adagot is el lehet belőle készíteni a hét elején egy csavaros üvegben, ebben az esetben egy ilyen saláta előállítási ideje öt percről egy percre csökken.


Medvehagymás, édes-csípős sárgarépasaláta
Hozzávalók (2 nagy adag)

Öntet:
1 evőkanál halszósz, vagy szójaszósz
1 zöldcitrom héja és leve
1 evőkanál nádcukor
½ kávéskanál chiliszósz
1 evőkanál szezámolaj
4 evőkanál langyos víz
2 cm friss gyömbér, reszelve
60 dkg sárgarépa, gyufaszálra szeletelve
1 csokor medvehagyma, finomra aprítva
1 csokor koriander, finomra aprítva
2 keménytojás
5 dkg földimogyoró, megpirítva, durvára vágva


Egy nagy tálban kikeverjük az öntetet: a halszószhoz (vagy szójaszószhoz) adjuk a zöldcitrom reszelt héját és levét, a nádcukrot, a chiliszószt, és a szezámolajat, kis kézi habverővel elkeverjük. Hozzáadjuk a vizet és a reszelt gyömbért. Az öntet túl intenzívnek fog tűnni, de a zöldség felveszi! Beletesszük a sárgarépát, a medvehagymát, koriandert, és alaposan átforgatjuk. Néhány percig állni hagyjuk (a répa így picit összeesik). Kemény tojást és durvára vágott pirított mogyorót teszünk rá tálaláskor.